1. A VMDK kimondta, hogy mint a vajdasági magyarság politikai érdekszervezete nem dörgölõdzik senkihez és nem más demokratikus vagy kevésbé demokratikus pártoktól vár alamizsnát a kisebbségi jogok ügyében. Úgy véli, a többpártrendszerben és demokratikus jogainak birtokában a vajdasági magyarság igenis kiléphet a szerb politikai színtérre. A megnyilvánuló összetartás és szervezettség politikai súlyt ad a vajdasági magyarságnak, a VMDK-nak, és természetesen a VMDK parlamenti képviselõinek is.

4. A VMDK követeléseivel utat mutat a különféle veszélyektõl terhes politikai helyzetben. A szavazók felismerték, hogy a korábbi típusú autonómiáért küzdeni nem más, mint értelmetlen erõpocsékolás akkor, amikor Szerbia alkotmánya egy járás szintjére süllyeszti a tartományokat, amikor a tartományok korábbi státusáért nem száll síkra egy köztársaság sem, s ami a legfontosabb, ha ezt nem támogatja a Vajdaságban élõ szerbek óriási többsége sem. Ilyen körülmények között a személyi elven alapuló kisebbségi autonómia, amely mint közjogi intézmény helyet kapott a szlovén és a horvát alkotmányszövegekben is, jó megoldásnak látszik, ami a jövõben biztosíthatja a vajdasági magyarok nemzeti identitásának megõrzését.

5. S végül, de nem utolsó sorban a szavazók tudták, hogy a választásokon induló pártok közül egy sem vállalta a VMDK által megfogalmazott követelések elsõdleges képviseletét, azt pedig még kevésbé, hogy szükség esetén külföldi segítségért folyamodjon.

A vajdasági magyarok, jóllehet fontosnak tartják a betevõ falatot, tudják, hogy nemcsak kenyérrel él az ember. Tudják, hogy a háború utáni idõszakban éhen nem halt közülünk senki, de kisebbségünk zsugorodott, fogyott. S szavaztak magyarságukra, szavaztak megmaradásunkra.